Cseh Nagykövetség Budapest

magyarul  česky  english 

Részletes keresés

figyelmeztetés a cikkre Nyomtatni Decrease font size Increase font size

A V4-ek külügyminisztereinek találkozója a Krím témájában

Lubomír Zaorálek külügyminiszter 2014. március 13-án Budapesten részt vett a Visegrádi csoport és Németország rendkívüli tárgyalásán, amely – csak néhány nappal a tervezett krími népszavazás előtt – a fokozódó ukrajnai válsággal foglalkozott.

A külügyminiszterek között erős egyetértés uralkodott abban, hogy milyenek legyenek a következő lépések, és hogy az uniós szintű tárgyalásokon szükséges lesz az egység. A Krím félsziget elszakadásáról szóló – március 16-ára, vasárnapra tervezett – népszavazást az összes résztvevő jogellenesnek nevezte.  

A miniszterek kulcsfontosságúnak tartják, hogy Vladimír Putyin elnök elkezdjen együttműködni a kijevi legitim ukrán kormánnyal. „Ez az az út, amellyel véget lehet vetni ennek a nagyon veszélyes, az európai béke veszélyeztetését magában hordozó ukrán helyzet eszkalációjának”, mondta Vladimír Zaorálek külügyminiszter.

A miniszterek kifejezték országaik készségét, hogy támogatást nyújtsanak az új ukrán kormánynak és reformtörekvéseinek. 

V4 zaminiři

„Foto: Boris Gandel (©Szlovák Köztársaság Külügyminisztériuma)“]