Cseh Nagykövetség Budapest

magyarul  česky  english 

Részletes keresés

figyelmeztetés a cikkre Nyomtatni Decrease font size Increase font size

Cseh szakosok Antonín Baťa nyomában

Az ELTE Cseh nyelv és irodalom szakának alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatói 2013. október 10.-én Martfű városba látogattak, ahol Antonín Baťa, a jelentős cseh történelmi személyiség, iparos és vállalkozó nyomába eredtek. Baťa ezt a környéket már a 20. század harmincas éveiben kiszemelte, majd nem sokkal később itt építtette fel a Cikta márka cipészkonszernjét, melyet később a Magyarországon mind a mai napig közkedvelt Tiszára neveztek át. A Cseh Köztársaság Külügyminisztériumának közreműködésével megvalósuló egynapos kirándulás során a cseh szakosok találkoztak a város polgármesterével, és Baťa társaságának tagjaival, valamint megismerkedtek a város történetével. A program keretében meglátogatták a városi múzeumot, ahol megszemlélték a fényképeket, és építészeti tervrajzokat, és meglátogatták a cseh vállalkozó tavaly, Csehország nagykövet asszonya jelenlétében, átadott emlékművét, és a gyár eredeti objektumait.

Baťa