česky  english  magyarul 

Részletes keresés
figyelmeztetés a cikkre Nyomtatni Decrease font size Increase font size

J. A. Baťa szobra Magyarországon

A Magyarország közepén fekvő Tisza-parti város, Martfű – a J. A. Baťánakköszönhetően létrejött Cikta Cipőgyárral együtt – ezentúl az alapító 2,2m magas bronzszobrával fog emlékezni érdemeire. Az ismert magyar szobrászművész, Gyurcsek F. által készített alkotást 2013. május 1-jén leplezték le ünnepélyesen azon a téren, amely szinténJ. A. Baťanevét viseli. A ünnepségen megjelent cseh vendégek között volt többek között Zlín város alpolgármestere, Dr. Bedřich Landsfeld, valamint Csehország budapesti nagykövete, Helena Bambasová is. Abban, hogy megszületett a gondolat J. A. Baťaszobrának felállítására, mint ahogy ennek a „nyilvános diplomáciai” projektnek a megvalósításában és az emlékmű több mint egy éves munkát megkoronázó ünnepélyes leleplezésében is megkerülhetetlen szerepet játszott a Baťa-emlékbizottság. A J. A. Baťa Alapítvány véleménye szerint egy különleges értékű műalkotás készült, amely a második ilyen jellegű szobor a világon (az elsőt Zlínben állították fel 2007-ben).

J.A.Baťa