česky  english  magyarul 

Részletes keresés
figyelmeztetés a cikkre Nyomtatni Decrease font size Increase font size

Karel Schwarzenberg külügyminiszter beszédet mondott a „Az Európai Unió jövője” konferencián

Karel Schwarzenberg, a Cseh Köztársaság miniszterelnök-helyettese és külügyminisztere 2013. február 10–11-én munkalátogatásra érkezett Magyarországra. Joschka Fischer volt német külügyminiszter mellett az egyik fő felszólalója volt a Budapesten megrendezésre kerülő „Az Európai Unió jövője: Szolidaritás és európai értékek” című konferenciának, amelyet a Közép-Európai Egyetem (CEU), a magyar külügyminisztérium háttérintézményeként működő Magyar Külügyi Intézet valamint a Bajnai Gordon volt kormányfő által alapított Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szervezett.

A cseh külügyminiszter beszédében az EU mostani válságának politikai dimenziójára hívta fel a figyelmet, amely válságnak egyik kísérőjelensége az európai polgárok és a sokszor „brüsszeli kafkai kastélynak” látott uniós intézmények közötti mélyülő szakadék. Szerinte David Cameron brit miniszterelnök helyesen hívta fel egy közelmúltbeli beszédében a figyelmet annak szükségességére, hogy a polgárok és intézményeik újra egységet képezzenek. Az Európai Uniót ma nem fenyegeti reális külső veszély, belülről azonban igen, mivel elfeledkezik az európai integráció alapeszméiről, amelyek közé a máig nem befejezett egységes piac is tartozik. Karel Schwarzenberg emlékeztetett rá, hogy a jogállamiság tiszteletben tartásához hozzátartozik az egyes saját normák, pl. a koppenhágai kritériumok betartása is.

ministr

Az elsietett föderalizáció nem jó megoldás a jelenlegi válságra, mivel figyelmen kívül hagyja az identitások fejlődésének ezeréves természetes folyamatát az egyes európai országokban, s inkább az elhúzódó válságot amúgy is kísérő veszélyes nacionalista érzéseket erősíti. Az Európai Uniónak nemcsak saját belső ügyiért kell felelősséget viselnie, hanem a globális problémák területén is, amennyiben nem akar külpolitikai téren perifériára szorulni. Európa nem maradhat fenn a jövőben, ha nem tudja ismét érvényre juttatni azokat az alapeszméket, amelyekre épült. Ellenkező esetben egy nosztalgikus „Európa Hotel” válik belőle, amely már csak a turistákat fogja érdekelni.